Egy varázslatokkal teli estén vehetett részt minden érdeklődő a „Szent Iván-éj RELOADED” keretében, ahol a családok minden tagja megtalálta a számára kedvező programot.
A Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont idei első Fő téri rendezvénye a Nógrád Táncegyüttes „Nyárközépnek éjszakája” című műsorával kezdődött, majd a Cimbaliband zenekar ötvözte a kelet-európai életérzést az autentikus népzenével, mellyel megannyi érdeklődőt megmozgatott. A „varázslatok éjszakájából” természetesen az örömtűz sem maradhatott ki, amely a nyári napforduló ünneplésének szimbóluma. A fellobbant tüzet a Nógrád Táncegyüttes táncolta körül a közönség bevonásával.
A rendezvényt kísérő programok színesítették, mint például a boszis színező, hungarikum játszóház, óriás társas, varázssarok, csillámtetkó, valamint a finomabbnál finomabb tüzes ételek is.