Salgótarjánban, ünnepélyes keretek között került sor a Hazatért művészet című szabadtéri kiállítás legújabb installációinak átadására. A kiállítás ezúttal Balogh Balázs András, festőművész, valamint az egykori cigánydombi roma muzsikusok művészete előtt tiszteleg, ezzel is gazdagítva a tárlatot, mely a város kulturális örökségének fontos eleme.
Az átadóünnepség a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat részeként valósult meg, amelynek elegáns kereteit Takács Bence műsorvezető biztosította. Az eseményt rangos köszöntőkkel nyitották meg: beszédet mondott dr. Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere, valamint Balogh Katalin, a Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont ügyvezető igazgatója.
A művészeti alkotások bemutatását Kovács Bodor Sándor dokumentumfilmes és Botos Zoltán festőművész végezték, akik részletesen ismertették az installációk mögötti történeteket és művészi elképzeléseket. Az eseményt még emlékezetesebbé tette Németh Anna, a Zenthe Ferenc Színház művészének előadása, valamint Berki Jenő hegedűművész virtuóz zenei közreműködése.
Az új installációk különleges, elgondolkodtató művészeti élményt nyújtanak a látogatóknak, tovább erősítve Salgótarján kulturális hagyományait és közösségi összetartozását. A szabadtéri tárlat mind esztétikai, mind tartalmi szempontból gazdagítja a város művészeti kínálatát.