Június 11-től Salgótarján is a foci lázában ég, a tulajdonos Önkormányzattal együttműködve, támogatásával a foci EB végéig a város Fő terén kialakítottunk egy szurkolói zónát, így a szurkolók egy hónapon át élvezhetik a Salgótarján Fő terére telepített óriáskivetítőt, ahol élőben nézhetik a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit. A közös meccsnézés izgalmát egy 15 négyzetméteres kivetítő biztosítja, a tér árnyékos oldalára futballpályára emlékeztető, műfűvel borított területet terveztünk, természetesen elmaradhatatlan étel- és italszolgáltatással - a tervezésben és a megvalósításban Huszár Máté alpolgármester úr is segítségünkre volt. A salgótarjáni szurkolói zóna meccsnapokon az első mérkőzés előtt fél órával, és az utolsó meccs után fél órával zár. A célunk az, hogy a salgótarjániak közösen élhessék át a focimeccsek nyújtotta élményeket, együtt szurkolhassunk a csapatoknak.
Június 24-én megtartjuk az utóbbi évek egyik legkedveltebb nyári rendezvényét, a Szent Iván-éji programot. Ez alkalommal is máglyát gyújtunk a Fő téren, amit tűzvarázslók tesznek még látványosabbá. A hangulatos estén lesz táncház a Nógrád Táncegyütttes közreműködésével, és fellép a Bon-Bon együttes is.
Júliusban az évről évre hagyományosan megtartott Tarjáni Folk és Szlovák Napok mellett a fiataloknak és főleg a főiskolákra, egyetemekre felvételiző diákoknak szánt Pont Ott Parti rendezvénnyel készülünk. A program jellegzetessége, hogy a műsor ideje alatt hirdetik ki a felvételi ponthatárokat, amit élőben közvetítünk, tehát együtt izgulhatunk a diákokkal. Természetesen koncertekből sem lesz hiány, fellépnek a fiatalok kedvencei: Manuel, Rico & Miss Mood, Kollányi Zsuzsi, Kasza Tibi, az AK26 és Newik.
Természetesen nem maradhat el az augusztus 20-i magyar nemzeti ünnepünk sem hagyományos és szórakoztató programok nélkül. Államalapító Szent István Ünnepén operett műsorral érkezik Homonnay Zsolt és Janza Kata, majd a harmonikásként és énekesként is bizonyító Szabó Ádám tér vissza Salgótarjánba. Fellép a közönség egyik nagy kedvence, a mindig jó hangulatot teremtő Csonka András, a rock and roll-t Fenyő Miklós hozza el az augusztusi éjszakába. A napot B. Tóth László, a legendás rádiós műsorvezető retro disco-ja zárja.
Az augusztus végi Nyárzáró Fesztivál ízig-vérig nyárvégi bulinak ígérkezik a Kerozinnal, Essemm-el, DR BRS-el és a Wellhello-val fűszerezve.
Nyáron a szabadtéri programok mellett színháztermi műsorral is kedveskedünk a városlakóknak. Csányi Sándor: Hogyan értsük félre a nőket? című egyszemélyes vígjátéka korábban már bizonyított Salgótarjánban, hiszen a telt házas program a visszajelzések alapján szuper kikapcsolódást nyújtott a közönség számára. Idén augusztusban várjuk mindazokat, akik szeretnék bepótolni, vagy esetleg újra megtekinteni ezt a felejthetetlen előadást.
Mint minden évben, most is igyekeztünk szem előtt tartani az aktuális trendeket és kiszolgálni mind az ifjú-, a közép– és az idősebb korosztály igényeit. Ez most, a hosszú karantén után még inkább felértékelődött, hiszen sokáig nem tudtunk a nagyközönség számára zenés-táncos programokat szervezni. Bízunk benne, hogy ezzel a színes programkínálattal mindenkinek örömet, élményt tudunk szerezni.
A Rendezvény– és Médiaközpont hatalmas tervekkel és reményekkel felvértezve várta az újranyitást. A koronavírus-járvány miatt sokáig nem fogadhattunk látogatókat, vendégeket, ám ez idő alatt sem tétlenkedtünk. Rengeteg online programot, kiállítást, játékot szerveztünk, emellett a kollégák segítségével megújult több helyiség is a „Józsi”-ban, így az irodasori folyosónk, a tárgyalóterem, az előtér és a családok kis kuckója, a Kölyökzug is. Az előtérben pályázati forrásból megújítottuk az információs pultot, a tervezés igazi közös gondolkodás volt, a „Józsiban” működő civil szervezetek, valamint lokálpatrióta, salgótarjáni kötődésű belső építészek is részt vettek a folyamatban. A pulton megjelenítettük és különleges világítással emeltük ki városunk emblematikus épületeit és látnivalóit. A művelődési ház 55. születésnapja alkalmából szeretnék újból láthatóvá és a városközpont ékévé tenni az üvegcsarnokot díszítő muránói üvegből készült mozaikfalat, ennek kivilágításán jelenleg is dolgoznak a kollégák. Természetesen az elmúlt időszakban folyamatosan dolgoztunk a nyitás utáni kulturális élet újraindításán: a karantén alatt az 55 éves József Attila Művelődési Központ elnyerte a Családbarát minősítést és felvételt nyert a Salgótarjáni Értéktárba. Most, hogy újra visszatérhettek látogatóink, civil szervezeteink, önművelődő közösségeink, szabadtéri (és hamarosan színháztermi) programjaink, lelkesen vágunk neki az előttünk álló feladatoknak azért, hogy ismét élményt és minőségi kultúrát közvetítsünk elsősorban a salgótarjániaknak, de a környező települések lakóinak is.