Salgótarján városa idén is méltó módon tisztelgett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt. Az ünnepi programsorozat március 14-én kezdődött, és a hagyományokhoz híven koszorúzási megemlékezéssel indult.
Koszorúzás Somoskeőy István honvédszázados sírjánál
A megemlékezések sora Somoskeőy István honvédszázados sírjánál kezdődött, ahol Turcsány László önkormányzati képviselő mondott ünnepi beszédet. A Salgótarjáni Tájak Korok Múzeumok Klub Egyesület Kórusa közreműködésével meghitt és emelkedett pillanatokkal idéztük fel a forradalom emlékét.
Március 15. – Ünnepi megemlékezés a Múzeum téren
Bár az időjárás zord arcát mutatta, a hideg és az eső sem tántorította el azokat, akik a Múzeum téren együtt tisztelegtek a márciusi ifjak előtt. A városi ünnepségen Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere mondott beszédet, amelyet a Füleki Melódia Női Kar zenei műsora kísért.
Az esemény csúcspontját a Nógrád Táncegyüttes és a Dűvő Zenekar közös előadása jelentette. A két Prima díjas társulat előadása felejthetetlen módon idézte meg a szabadság eszméjét, és méltó tisztelgésként szolgált a forradalom hősei előtt.
Pilvax Kávéház a „Józsiban”
A forradalom szelleme a József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában is megelevenedett. A „Benned él a magyarság!” című zenés-irodalmi műsor ünnepi hangulatot varázsolt a Pilvax Kávéház légkörét idézve.
Benkő Péter, kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, valamint Udvarhelyi Boglárka és Kiss Tivadar énekművészek előadásai felejthetetlen perceket szereztek a közönségnek. A meghitt és inspiráló műsor méltó tisztelgés volt mindazok előtt, akik a szabadságért harcoltak.
Petőfi Sándor Emlékút – méltó zárása az ünnepségsorozatnak
A városi rendezvénysorozat méltó lezárásaként március 16-án lelkes túrázók indultak útnak a Petőfi Sándor Emlékúton. Az emléktúra során a résztvevők bejárták a történelmi helyszíneket: Petőfi kunyhó, Petőfi-dombormű, Dornyay turistaház, Salgó vára, Salgóbánya, Szent István-kápolna, Medves-fennsík, majd Somoskő.
A 14 kilométeres túra nemcsak a megemlékezésről szólt, hanem vidám pillanatokkal, finom falatokkal és hűséges négylábú túratársakkal is gazdagodott.
Köszönjük mindenkinek, aki velünk ünnepelt és velünk emlékezett!
Múzeum téri megemlékezés galériája