A Kultúrházak éjjel-nappal programjai idén is sokszínű kulturális élményt kínáltak mindenki számára, hiszen különböző kiállítások mellett színházi műsort és egy hamisítatlan szüreti mulatságot élvezhettek az ellátogatók.
Az egykori pécskő úti Cigánydomb számtalan tehetséges embernek adott otthont, kik művészetükkel öregbítették Salgótarján hírnevét. A szeptember 22-én megnyílt Hazatért művészet című kiállításunk Balázs János és Oláh Jolán festészete előtt tiszteleg, akik hajdanán a Cigánydomb lakóiként vitték ecsetükkel vászonra zsenialitásukat. A pazar kiállításmegnyitó méltó nyitánya volt az idei Kultúrházak éjjel-nappal eseménysorozatnak.
A kulturális rendezvénysorozat még aznap folytatódott a Zenthe Ferenc Színház és a Déryné program által megrendezett Urban Verbunk: Rózsa Story című táncos produkcióval. Dinamizmusból, látványból, humorból (és tapsból) sem volt hiány a József Attila Művelődési Központ színháztermében!
A Bátki József Közösségi Ház énekes, táncos programoknak adott otthont a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat második napján. A színes kulturális programokon kívül zsíros kenyér parti, szőlő- és borkóstoló, valamint tombola és zsákbamacska színesítette a Szüreti Vigadalom eseményeit.
Az érdeklődők Orbán György Vonalakon túl című kiállítása mellett a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület Összetartozás és Street elnevezésű tárlatait is megcsodálhatták a József Attila Művelődési Központban.