A szombati délelőtt a Városi Sportcentrumban meghitt és vidám pillanatokat hozott a kisgyermekes családok számára. A rendezvény széles programkínálattal és változatos szórakozási lehetőségekkel várta a résztvevőket.
Az eseményt az Akkord Kohász Fúvós kisegyüttes lendületes fellépése nyitotta meg, akik zenéjük mellett bemutatták hangszerüket is az érdeklődőknek. Ezt követően a gyerkőcők nagy örömére a Matiné Zenekar zenei produkciója gondoskodott a vidám légkörről.
A gyerekek örömére számos ügyességi játék és szórakoztató program várta őket, és természetesen a legügyesebbek sem maradtak jutalom nélkül. Az ugrálóvárban és az akadálypályán rengeteg boldog és önfeledt gyermek játszott és mozgott.
A Palóc Roham csapatának akadálypályája mellett a Kagami-Ryú látványos bemutatóját is nagy érdeklődés övezte, de az ugrálóvár is zsúfolásig megtelt önfeledt gyermekekkel. Az egészségmegőrzés fontosságára való tekintettel a salgótarjáni Rákellenes Liga részt vett az eseményen, és lehetőséget biztosítottak az érdeklődőknek egészségügyi szűrésen való részvételre.
A napot a „Mozogj együtt Krisztivel!” elnevezésű aerobik edzés zárta, amely a résztvevők számára aktív és vidám levezetést jelentett.