Cégünk, a REMEK Salgótarjáni Rendezvény-, Média- és Művelődési Központ Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen idén is megnyitotta a Jégvarázs jégpályát. A téli attrakció ezúttal két hónapon keresztül, összesen 323,5 órás nyitvatartással működött Salgótarján belvárosában. Ez idő alatt nap mint nap számos szuper pillanatot élhettünk át.
A hétköznapok során 19 iskola vette igénybe a jégpályát, valamint a nyitástól – azaz november 30-tól – összesen 8 rendezvény színesítette a mindennapokat. A 2025/2026-os szezont advent első vasárnapján a Hoffmann Korcsolya Akadémia „Jégbe zárt karácsony” című jégrevüje nyitotta meg.
Szinte minden héten JégDisco várta a közönséget, ahol jobbnál jobb DJ-k pörgették a lemezeket, többek között DJ Szecsei, Bréda Bia, Newik, DJ Persik Szabi, DJ Pryce, Dave Hardy, valamint DJ Krei, DJ Balmier és Danny Ground.
Két sportos programra is sor került: decemberben közönségtalálkozót szerveztünk Mihalik Andrással, az FTC Telekom és a magyar válogatott jégkorongozójával, valamint Torják Abigéllel, a HC Losonc 7 éves igazolt játékosával. Januárban pedig mi is csatlakoztunk az Allianz Jégpályák Éjszakája programhoz, ahol a Pásztói Hockey Club csapata tartott bemutatót a közönségnek.
Az idény során több ezren éltek a korcsolyázás lehetőségével: összesen 176 darab bérlet került értékesítésre, valamint 5993 pár korcsolyát kölcsönöztek ki. A mindennapokban 26 munkatársunk dolgozott azon, hogy az attrakció zavartalanul működjön, és a korcsolyázók biztonságosan használhassák a pályát.
Köszönjük mindenkinek, aki ellátogatott hozzánk és korcsolyázott, munkatársainknak, akik nap mint nap azon dolgoztak, hogy minden rendben menjen, valamint annak a 26 hirdetőnek, akik minket
választottak, hogy vállalkozásuk megjelenjen a Jégvarázs jégpálya palánkján, ezzel is támogatva munkánkat és színesítve a Fő teret.

