Június 23-án este a Fő tér ismét különleges hangulatban fürdött: Salgótarján lakói együtt ünnepelték a nyárközép éjszakáját a hagyományos Szent Iván-éji rendezvény keretében. A programsorozat minden korosztály számára tartogatott izgalmakat – a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt magával ragadta az esemény sokszínűsége.
A rendezvény családbarát kiegészítő programokkal indult. A legkisebbek kézműves foglalkozásokon vehettek részt, kipróbálhatták a csillámtetkók készítését, és számos játékos elfoglaltság közül válogathattak. A helyszínen parázson sült kürtőskalács illata lengte be a teret, miközben a látogatók megízlelhették a szerelmi bájitalt és kérhettek holdfény jövendölést is.
A színpadi zenei műsort a Voices formáció szolgáltatta, akik lendületes és érzelmekkel teli előadásukkal megénekeltették és meg is táncoltatták a közönséget. Az este egyik leglátványosabb attrakciója a Lobbanáspont Tűzzsonglőr Csapat tűzzsonglőr-produkciója volt, melyet a Csakragenerátor Dobkör élő, ritmusos játéka kísért.
Az est zárásaként a Nógrád Táncegyüttes körtáncot járt az óriási örömtűz körül – ez a látványos és közösségépítő momentum méltó lezárása volt a nyáresti ünnepnek.
A Szent Iván-éji rendezvény idén is igazi közösségi élménnyé vált, ahol a hagyomány, a zene, a tánc és a tűz egyszerre szólította meg a jelenlévőket. Köszönjük mindenkinek, aki velünk töltötte ezt a különleges estét!